Motorozni jó. Hosszabb túrát megtenni még jobb. Több napra elindulni pedig már önmagában egy külön műfaj. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan teszem. Életem során kipróbáltam már az önálló motorozást, a baráti társasággal történő túrázást és a szervezett motoros túrákat is. Mindháromnak megvan a maga varázsa és természetesen a maga buktatója is.

Ha választanom kell, ma már tudom, melyik áll hozzám a legközelebb.

 

Amikor csak én döntök

 

Az önálló túrázás egyik legnagyobb előnye kétségtelenül a szabadság. Nem kell senkihez alkalmazkodnom. Ha reggel úgy érzem, hogy még aludnék egy órát, akkor alszom. Nem kell a túravezető kérésére hétkor reggeliznem, nyolckor indulnom, és fél tízkor már egy hegyi hágó tetején állnom. Megállok, amikor akarok, arra megyek, amerre akarok, és akkor fordulok vissza, amikor kedvem tartja.

 

Ez tényleg szabadság.

 

Csakhogy a szabadságnak van egy kevésbé romantikus oldala is. Egy túra előtt rengeteg időt lehet eltölteni azzal, hogy megpróbálom kideríteni, mit érdemes megnézni. Melyik út a szép? Hol van az a bizonyos kilátó? Melyik étterem jó? Melyik szálloda biztonságos motorral? Hol érdemes tankolni? És vajon az a kis mellékút tényleg olyan fantasztikus, mint ahogy a képeken látszik? Persze mindent előre meg lehet tervezni. De ha éppen a spontaneitást szeretem, könnyen előfordulhat, hogy egyszerűen elmegyek olyan helyek mellett, amelyekről nem is tudtam.

 

És ezzel elveszhet az úgynevezett „tátott száj effektus”. Az a pillanat, amikor egy kanyar után egyszer csak ott van előttem valami, amire  egyáltalán nem számítottam, és csak annyit tudok mondani: ezt nem hiszem el.

 

A megszokott társaság

 

A következő lépcső számomra az, amikor már nem egyedül indulok, hanem egy jól ismert társasággal. Itt azonban megjelenik egy komoly kihívás: egyszerre több ember igényeinek kell megfelelni. Valaki szép utakat akar, másnak a szállás a fontos, a harmadik szerint az étterem legyen kiváló. A negyedik szeretne minél több látnivalót megnézni, az ötödik pedig inkább motorozna napi 400 kilométert, csak legyen benne minél több kanyar.

 

Megtalálni azt a négyszöget, amelyben az utak szépsége, a látnivalók, az étkezés és a szállás egyszerre mindenkinek megfelel, egyáltalán nem egyszerű. Lehet jól csinálni. Sőt, nagyon jól is. De azért ez még mindig messze van attól, amit én professzionális túraszervezésnek nevezek.

 

Amikor más szervezi meg helyettem

 

A harmadik lehetőség a túraszervező céggel történő utazás. Az ilyen szolgáltatásokból egyre több van és én személy szerint ezt a megoldást kedvelem a legjobban. Nem állítom, hogy kizárólag így utazom. Egy jó baráti motorozásnak, egy spontán hétvégének vagy egy egynapos kiruccanásnak is megvan a maga helye. De ha többnapos, komolyabb túráról van szó, nálam nagyon erősen felértékelődik az, hogy valaki már előttem végigjárta az utat, akár többször is. Egy korrekt túraleírásban ugyanis pontosan benne van, mire számíthatok. Tudom, milyen helyeket fogok megnézni, milyen útvonalon haladok, hol lesznek a megállók, milyen szállás vár rám. Nincs zsákbamacska.

 

Ha pedig nem kezdő szervezőcéggel utazom, jó eséllyel a túravezetők sem először járják végig az útvonalat. Tudják, hol érdemes megállni, tudják, melyik étteremben kapok megfelelő minőségű ételt, tudják, melyik hotel vált már be korábban, ahol úgy tudom letenni a motort, hogy másnap is ugyanott találjam. Ez számomra komoly érték. Mert én szeretem biztonságban érezni magam.

 

A szervezett túrának is van árnyoldala

 

Persze itt sem minden tökéletes. Ha többen jelentkezünk ugyanarra a túrára, akkor adott a társaság. És bizony lesznek olyanok is, akiket nem ismerek. Ez azonban szerintem nem feltétlenül hátrány, sőt! Engem picit sem zavar, hogy néhány ismeretlennel indulok útnak, mert ebból akár fantasztikus dolog is kisülhet. Egy motoros túrán nagyon könnyű olyan emberekkel találkozni, akikkel néhány nap alatt több közös élményem lesz, mint másokkal évek alatt. Akár életre szóló barátságok is születhetnek, erre több személyes példát is tudok mondani.

 

Persze az ellenkezője is előfordulhat, szerencsére ez a ritkább. Ritkán van olyan ember, aki az élő fába is beleköt. Neki semmi nem jó, a szállás nem megfelelő, az étel kevés, az út túl hosszú, a megálló rossz helyen van, a tempó pedig természetesen soha nem az igazi. (általában neki fogy el a hátsó fékbebétje a harmadik napon…) Egyetlen ilyen ember önmaga is képes megváltoztatni egy társaság hangulatát.

Ezt egy jó túravezető természetesen tudja kezelni, azonban a legtöbbször nincs is szükség különösebb beavatkozásra, mert a társaság előbb-utóbb magától is kiveti azt, aki folyamatosan mérgezi a hangulatot.

 

A szervező igazi értéke akkor derül ki, amikor baj van

 

A professzionális túraszervezés valódi értékét szerintem nem akkor látom, amikor minden tökéletesen működik. Hanem akkor, amikor valami félremegy. Szervezett túrán velem is előfordult már, hogy adminisztrációs hiba miatt nem volt szállásunk. Máskor egy komp egyszerűen nem indult el az időjárás miatt. Ha egyedül vagyok, ilyenkor lehet elővenni a telefont, lehet keresgélni, lehet telefonálgatni, lehet új szállást vadászni, ahogyan ezt megteszi mindenki, aki ugyanarról a kompról maradt le. Ezzel persze egyre szűkül az elérhető piaci kínálat is.

Vagy lehet hátradőlni és megvárni, amíg az foglalkozik vele, akinek ez a dolga és profibb is ebben, mint én. Nekem volt már részem mindkettőben. Egy alkalommal adminisztrációs hiba miatt nem volt szállásunk. Máskor az időjárás miatt nem indult a komp. A túraszervező mindkét esetben tudta, mit kell tenni: minőségi szállást kerített, megszervezte a továbbiakat és ami számomra különösen fontos, mindez nem járt számunkra extra költséggel. Ilyenkor nyer értelmet az a szó, hogy szolgáltatás.

 

Mert egy útvonalat ma már bárki összerakhat az internet segítségével. A valódi hozzáadott érték akkor kezdődik, amikor a tervből valóság lesz és valami nem a terv szerint alakul.

 

Örökös kérdés: mi van akkor, ha túl gyors a tempó?

 

Ez talán az egyik legfontosabb kérdés egy szervezett motoros túrán. Nem mindenki ugyanolyan gyors. Nem mindenki ugyanolyan rutinos. Van, aki egyszerűen szeret kényelmesebben motorozni és van, aki imádja feszegetni a saját határait.

Én egy dolgot biztosan vallok: ha a tempó túl gyors, lelassítok. Nem az a cél, hogy bizonyítsak valamit.

A motorozás nem verseny, a túra pedig végképp nem az. Azzal, hogy a saját határaimat feszegetem, nemcsak magamat sodorhatom veszélybe, hanem a társaimat is. Egy rosszul megválasztott tempó, egy elrontott kanyar vagy egy rossz döntés pillanatok alatt elronthatja azt, amiért valójában elindultam. Egy jó túrának ezért szerintem nem az a legfontosabb ismérve, hogy milyen gyorsan jutok el A pontból B-be.

Hanem az, hogy mindenki épségben érkezik meg. És igen, egy jó túravezető mindig megvár.

 

Senkit nem szabad azért bántani, mert lassabb a többieknél. Nem kell mindenkinek ugyanazt a tempót tudnia, mert a motorozás élmény, nem teljesítménykényszer!

 

Akkor melyik a jó megoldás?

 

Erre nincs univerzális válasz. Ha szeretsz egyedül lenni, magad tervezni és a saját szabályaid szerint utazni, akkor az önálló túrázás lehet a neked való. Ha van egy összeszokott társaságod, akikkel ugyanazt szeretitek és van valaki, aki jól szervezi az utat, akkor a baráti túrázás fantasztikus élmény. Ha pedig többnapos túrára indulnál, szeretnéd látni a legjobb helyeket, jó utakon motorozni, kiváló helyeken aludni, jókat enni és közben nem szeretnéd az egész út szervezési terhét a válladon cipelni, akkor szerintem érdemes kipróbálni egy profi túraszervezőt.

Én nyolc éve ugyanazzal a céggel utazom. Nyolc év alatt volt időm megtapasztalni, hogyan dolgoznak. Voltak tökéletesen sikerült túrák és voltak olyan helyzetek is, amikor bizony szükség volt a szervező tapasztalatára. Eddig nem csalódtam bennük. És talán ez a legfontosabb.

 

Nem azért fizetek egy túraszervezőnek, mert képtelen lennék magamnak megtervezni egy útvonalat.

Hanem azért, mert nem akarom minden alkalommal újra feltalálni a kereket.

Én inkább motorozni szeretnék. Megnézni azt a bizonyos hágót. Megállni annál a kilátónál, amiről még soha nem hallottam. Beülni egy olyan étterembe, amelyről nem nekem kellett három órán keresztül véleményeket olvasnom. Este pedig úgy lefeküdni, hogy tudom: a motor biztonságban van, holnap pedig újabb fantasztikus utak várnak.

Mert végül is ezért ülök motorra.

Nem azért, hogy megszervezzem a túrát.

Hanem azért, hogy átéljem.