Madagaszkáron vagy éppen Tadzsikisztánban sem barátságosak a körülmények a túrázók számára, de ami Szumátra esőerdővel borított részein vár a motorosokra, az még keményebb. Laura Pattara, az Ausztráliában élő, olasz származású világutazó és barátja, Chris azonban nem tudta ezt előre.

Amikor ugyanis az indonéz szigeten jártak, támadt egy jónak tűnő ötletük: lerövidítik az utat a tengerpart felé, és átvágnak az esőerdővel borított hegyeken. Amikor a térképet nézegették, egész kicsinek tűnt a távolság, úgy gondolták, gyorsan eljutnak a célállomásig.

Laura egy BMW F650, Chris pedig egy Yamaha Tenere nyergében indult útnak.
- Eleinte úgy tűnt, jó döntést hoztunk, az első 50 kilométeren minden szép volt, aszfaltozott út, gyönyörű táj, vízben hűsölő bivalyok... Aztán egyszer csak minden megváltozott. Elfogyott az aszfalt az útról, helyette laza, kavicsos-köves talajon kellett haladnunk. Emellett egyre meredekebb és meredekebb lett az út, bár a fotók ezt nem adják vissza, de elhihetitek, nagyon is emelkedett - emlékezett vissza Laura.

Egymás mögött mentek, amikor Chris egy olyan meredek részhez ért a laza, kavicsos talajon, hogy nem tudott tovább haladni motorjával, a fék sem tartotta meg a gépet, közben pedig Laura is megtorpant, így mindketten eldőltek. Laura ezzel elkövetett egy kisebb hibát: a meredek lejtőn meg akarta tartani bal lábával a 280 kilós motort, ami persze nem sikerült. Amellett, hogy a gép lecsúszott a lejtőn, az erőfeszítés miatt Laura térde is megsérült a terheléstől, így innentől kezdve a nehezebb terepen Chris segítette át a felpakolt motorját az akadályokon.

A túra "keményebb" része pedig csak ekkor kezdődött igazán: a baleset az első hegyen történt, és összesen hat csúcson kellett átkelniük, ráadásul nem is az első volt a legmeredekebb. Laura sérülése miatt lassabban tudtak haladni, mivel Chris vitte fel mindkét motort a meredek részeken: először az egyikkel felküzdötte magát, majd leszállt, visszaszaladt a másik gépért és azzal is felszenvedett az emelkedő tetejére. Laura közben pedig gyalog teljesítette a nehezebb szakaszokat. Még szerencse, hogy a lány nem egyedül vágott neki az útnak... amit mi is mindig támogatunk az ilyen vadregényesebb túrák során.

A motoros kalandokra kiéhezett pár a megpróbáltatások ellenére sem gondolták, hogy visszaforduljanak. Pedig lehet, hogy ezt kellett volna tenniük, mert a túra még mindig tartogatott meglepetéseket.

A második napon jöttek az újabb megpróbáltatások, ekkor egy, az útra dőlt hatalmas fa állta útjukat. Órákig tisztogatták az ösvényt, mire valahogy át tudtak bújni motorjaikkal a fatörzs alatt. Ezt követően pedig csigatempóban haladtak, a már korábban bevált módszerrel: Chris vitte fel mindkét motort a nehezebb részeken.

Amikor átértek a hegyeken és újra aszfaltozott utat találtak, alig akartak hinni a szemüknek, kevés dolognak örültek életükben, mint akkor az aszfaltnak... A jobb minőségű útnak hála, a következő 20 percben hosszabb utat tettek meg, mint az előző 7 órában és végre célba értek az egy nappal korábban kiszemelt tengerparthoz. ;)

Ezért kell 2x is meggondolni a járt utat a járatlanért elhagyni, vagy lehet így találunk rá az igazi kalandokra?

Te is keveredtél már hasonló szituációba?