Maratonista csavargó - így nevezi magát motoros társunk, a kisbaconi Szabó István, aki 65 évesen is olyan teljesítményre képes, ha motorozásról van szó, ami előtt le a kalappal! István ugyanis egyedül vágott neki a 8000 kilométeres, finnországi túrának, és közel egy hónapig volt úton a Piaggio Beverly 500-as nagyrobogójával.

Hogyan is lett motoros és vágott bele a nagy utazásba? Nem volt sima út, de számára annál izgalmasabb – mesélte István
Kezdetnek megfeleltek az ötven köbcentis motorok és már ezekkel megszereztem a hosszútavú állóképességemet. Legjobb motorjaim a Vespa-k voltak, melyekből volt két és négyütemű is. Hatszázhatvan kilométer volt velük a rekordom, de már nagyon vágytam az Északi sarkra, illetve hogy láthassam Joulupukki-t. Mindig vonzott a messzeség az ismeretlenség, melyet megtehettem volna a kis darázzsal is, de az nagyon körülményes lett volna. Nem éreztem magam 65 évesnek, így elhatároztam, eljött az ideje egy újabb nagy kalandnak.

Kiskunhalasról indult, majd Kecskemét, Eger, Szilvásvárad és Aggtelek érintésével ért át Szlovákiába, ott a 67-es számú úton haladt tovább Lengyelországba. Itt lengyel barátaival eltöltött négy napot, majd Litvánia felé vette az irányt.

A Baltikumban és Lengyelországban volt néhány kellemetlen élménye: Litvániában az egyik "főút" egyszer csak elfogyott alóla. Az aszfaltcsík hirtelen véget ért, és murvás út váltotta fel az addig szilárd burkolatot. Mindezt persze előre sem a térkép, sem tábla nem jelezte. Amiatt is bosszankodott István, hogy az észak-lengyelországi Bialystokban három segítőkész alkalmi útitársa kicsit félretájékoztatta. Bízott bennük illetve helyismeretükben, ezért az előre eltervezett helyett, az általuk ajánlott úton, 150 kilométeres kitérővel folytatta az utat. Az apró bosszúságok sora azonban ezzel véget is ért, ettől kezdve már zavartalanul élvezhette az északi tájat.

Észtország fővárosában, Tallinban kompra szállt, majd három és fél órás (36 eurós) hajóút után már Finnországban gördült ki a partra. Az igazi kaland pedig itt kezdődött, miután további mintegy 900 kilométert tett meg a célállomásig, hogy eljusson a lappföldi Mikulás hazájába, Napapiiri-Rovaniemibe. Itt felkereste a nagyszakállú Joulupukkit, beszélgetett is vele, és még egy közös fotó is összejött.

Az út során - végig az E-75-ös sztrádán haladt - a legnagyobb kihívást a tankolás jelentette, ami külön felkészülést igényelt - árulta el István. Volt, ahol csak kártyával lehetett fizetni, és olyan is előfordult, hogy előre kellett meghatározni, mekkora összegért akar (automatából) benzint venni, ami vissza már nem adott a pénzből. (Igen, az utóbbival sok európai országban találkozhatunk, érdemes ezekkel számolni és előre felkészülni kisebb címletű pénzzel - a szerk.)

A szállás éjszakánkét 99-160 euro között mozgott, de éppen a sarkkörön, Mikulásfalván talált "olcsóbb" 99 eurós faházat. A meglehetősen drága szállások mellett úgy lehetett spórolni, hogy néha a szabad ég alatt aludt, de még ezt is élvezte István.

Tapasztalatai szerint Finnországban jobb a közlekedési morál, mint a túrája során érintett többi országban - de a szabályok is szigorúbbak. Lakott területen ott is az 50-es korlátozás az általános, de országúton nem 90, hanem csak 80 a megengedett, annak ellenére, hogy az utak csábítóan jó minőségűek. Ami nagyon meglepő, hogy még az autóutakon is csak 80-nal lehet "repeszteni", és az autópályákon sem lehet rohanni, ott 120 a maximális sebesség. A limiteket érdemes betartani, mert az utakon beépített traffipaxok vannak mindenütt.

Bár közel két hónapja véget ért a túra, István még most is lelkesen emlékszik vissza élete egyik legnagyobb kalandjára, szerinte egy megelevenedett mese az ország, szebb, mint ahogyan az a képeken látszik - pedig már azok is varázslatosak... Hozzátette azt is: a túra hatására "más, egy jobb ember tért haza, mint aki elindult". ;)

Így lett élményekkel teli István motoros csizmája, mi pedig örvendtünk, hogy az elhatározásából egy ilyen motoros túrát tudott megvalósítani.

A Te csizmád is rejt egy történetet?  Oszd meg velünk!