Kezdjük magával a hírrel, aztán rátérünk az idézőjelek fontosságára.

 

A Ducati Diavel kapta a Red Dot Awards Best of the Best díját - ez a harmadik alkalom, hogy a Diavel Red Dotot kap és a negyedik alkalom, hogy egy Ducatinak ítélik az elismerést. 2013-ban a 1199 Panigale kapta, 2016-ban az XDiavel, 2019-ben a Diavel 1260, most pedig a Diavel V4. A motorkerékpárok közül idén a Ducatin kívül a Honda EM1 e-t, az XMAX300-at a CFMoto 800 NK-t és a Yamaha MT-09-et díjazták.

 

 

A Red Dot értékéből valamennyit levesz, hogy ez egy úgynevezett befizetős díj, vagyis a gyártó megvásárolja magának az elismerést. Aki fizet, az kapja, így tüntették ki az elmúlt években a Honda CBR1000RR-R-t, a Yamaha XSR900-at, a Honda Transalp 750-et és a Hornet 750-et is. Az is árulkodik arról, hogy ezt nem teljesen függetlenül adják ki, hogy a díj 1955 óta létezik, de a Ducati csak négyszer kapta meg, először az után, hogy az Audi lett a márka tulajdonosa - a Red Dot egy német díj, nem véletlen, hogy korábban a Ducati nem érezte úgy, hogy ezért pénzt kéne adnia. Pedig ha valami dizájndíjat érdemelt volna, az az első, Galuzzi-féle Ducati Monster, a Tamburini életmű legfonotsabb darabja, a 916, a Terblanche korszak ikonja, a Sport Classic és a Desmosedici RR (érdemes megjegyezni a tervező nevét: Alan Jenkins).

 

Ettől függetlenül a Diavel V4 jól néz ki, és ezért a szakvéleményért egy forintot sem kaptam.