Amikor a kalandjuk végéhez értek, 32 és 34 évesek voltak - a rekordnál egyébként a kettejük átlagéletkorát vették figyelembe, ami 33 évre és 247 napra jött ki.

 

A túrájuk a café racer szubkultúra legendás helyéről, a londoni Ace Cafétól indult, ahonnan a helyi kereskedőtől kapott V-Strommal Franciaország felé indultak, majd Spanyolország felé fordultak. Onnan átkompoztak Marokkóba, majd lementek Mauritánián keresztül Szenegálba. Onnan a motor konténerben utazott Brazíliáig, majd haladtak tovább Argentínába, egészen a kontinens legdélebbi pontjáig. Onnan jobb híján északnak fordultak, és Chilén, Bolívián, Perun, Ecuadoron keresztül érkeztek meg Kolumbiába. Mivel a Darien Gap járhatatlan, repülőre tették a motort, és Panamából folytatták az útjukat az Egyesült Államok felé. Utána jött Kanada, majd ismét repülőre szálltak.

 

Egy rövid Las Vegas-i kitérő után már házastársként látogatták meg Dél-Koreát, majd áthajóztak Vlagyivosztokba, ahonnan Mongólián, Kazahsztánon és Kirgizisztánon át nyugat felé haladtak, majd Azerbajdzsánon, Grúzián és Törökországon keresztül visszaértek Európába. Onnan már csak kilenc országot kellett érinteni, hogy az indulás után 20 hónappal visszaérjenek az Egyesült Királyságba.

 

Az út során két kedvenc országuk is volt: az egyik Mongólia, aminek a végtelen tájai lenyűgözték őket, az út másik csúcspontja pedig az argentin tengerpart volt, ahol vadon élő orkákat láttak pingvinekre vadászni.

 

A túrának voltak mélypontjai is, az egyik ilyen volt, amikor nyolc hetet dekkoltak Rióban, mire előkerült a motorjuk, amit Szenegálban adtak fel. A műszaki hibák is elkerülték őket, pedig volt pár esésük, végül egy kormánycsapágyat meg pár kerékcsapágyat és a hátsó gátlót kellett csak cserélni az út során - mindegyik hibát az ellenséges körülmények számlájára írták.